Olyan sokat barangoltunk már együtt a Rózsakertben – legalábbis virtuálisan –, hogy éppen ideje valami mással is foglalkozni, mint magukkal a fajtákkal. Elsőként nézzük meg a névtáblákat. Meglehetősen sok van belőlük, és ha szépen elrendezzük őket, az egész kert kifejezetten csinosan néz ki. Nemcsak nézni érdemes azonban ezeket, hanem el is olvasni. A legnagyobb betűkkel, a tábla közepén pedig mindig a fajta neve olvasható.
Látszólag egyszerű a probléma, hiszen minden rózsafajtának van egy neve, azt felírjuk, és ha ilyet akarunk venni, meglobogtatjuk egy faiskolai lerakatban: „Ezt kérjük!” Bárcsak ennyire szimpla lenne a névadás!

Először kezdjük a vad fajokkal! Ezeknek többnyire van magyar nevük (mint például berki rózsa, gyepűrózsa), néha több is, távoli, egzotikus tájak rózsáinak azonban egy sincs. Ilyen például a Rosa oxyodon, a világ talán legmagasabb C-vitamin tartalmú rózsája. Ez a probléma más nyelveknél is fennáll, az angolban pedig még nehezebb a helyzet, mert ugyanazt a növényt néha máshogy hívja az angol, az amerikai és mondjuk az ausztrál. Ezért a botanikusok inkább a faj latin nevét használják. Miért pont a latint? Egyrészt azért, mert a XVIII. században a tudomány nyelve a latin volt, ezért az élőlényekről a korabeli természettudósok magától értetődően „deák” nyelven írtak. Másrészt a latin halott nyelv, nem változik meg generációról generációra, nem gúnyolódnak, nem káromkodnak latinul, nincsenek kínos, félreérthető szavak, dialektusok, nyelvi divatok. Persze egykor voltak. 

Igaz, ezek a latin nevek is megváltoznak időnként, de ezt egy komoly nemzetközi szervezet bírálja el. Mindig az a név a hiteles, amelyiken előbb írták le beazonosíthatóan a fajt. Tehát, ha ketten is felfedezték ugyanazt a rózsát és ezt mindketten elnevezték (és botanikailag jellemezték), akkor a korábbi név lesz a hivatalos. Például egy rózsát Olga Fedcsenkó botanikusról Rosa fedtschenkoana-nak neveztek el, egy másikat pedig Webb kapitányról Rosa webbiana-nak. Mivel ma ezt a kettőt azonosnak tekintik, a korábbi elevezés alapján a rózsa neve ez utóbbi (magyarul Webb rózsa). Vagy egy talán jobban ismert példa a Brontosaurus név, mely mára már ugyanúgy kiveszett, mint maga az óriáshüllő, mert kiderült más néven már korábban leírták, csak az egy kis, fiatal példány volt.
Carol von Linné, az uppsalai egyetem orvosa, tanára, botanikusa vezette be a szabályos latin elnevezéseket. De mi ezen a bevezetni való? Például a rosa alba azt jelenti fehér rózsa. Miért kell ezt valakinek bevezetnie?
Egyrészt ő volt az első, aki a neveket szabványosította, minden egyes fajhoz hozzárendelt egy és csakis egy nevet. A parlagi rózsát ugyanis hívták rosa rubra-nak (vörös rózsa), de damaszkuszinak, provance-inak és provinsinak is, miközben más rózsákra is használták ezeket a Damaszkuszra, Provance-ra és Provins-ra utaló neveket. Másrészt Linné kimondta, hogy a fajnév legyen kételemű, hasonlóan a személynévhez. De családnév és keresztnév helyett élőlényeknél ez a nemzetség neve és egy fajra utaló jelző. Esetünkben ilyen a Rosa + indodora, ahol a nemzetség a rózsa, a jelző pedig az „illamentes” latin megfelelője. Linné előtt ugyanis gyakran nem elnevezték, csak körbeírták a fajokat. Például a moharózsát úgy jellemezték: Rosa rubra plena spinosissima pedunculo muscosa (vörös, telt, tüskés, mohos szárú rózsa). 

Jó, de ha a latin név szigorúan kéttagú, akkor mit kezdjünk a következő szabályos névvel: „Rosa × odorata var. gigantea (Collett ex Crép.) Rehd. & E. H. Wilson (1915)”? Na igen. Ez ma az óriás rózsa hivatalos elnevezése és egyáltalán nem tűnik kételeműnek. Mit is érdemes tudni egy ilyen névkígyóról? Az elnevezés lényege a két első szó, mivel a Rosa odorata illatos rózsát jelent, névként a tearózsa latin neve. Az × jel közöttük arra utal, hogy két vagy több faj keresztezéséből származó hibrid. Az utána jövő var. (máshol ssp. vagy f.) azt jelenti, hogy ez a tearózsa egy altípusa, tehát itt ez a hibrid eredetű tearózsa gigantikus alakja. Az utána következő rövidítéstenger pedig azokra a botanikusokra utal, akik elnevezték, átnevezték vagy rosszul nevezték el. Az évszám pedig arra utal, hogy mikor is írták le először.
És hogy miért is kellett annyiszor átnevezni? Például azért, mert a régi, XVIII. századi kutatók gyakran annyira vázlatosan írták le, hogy egyszerre több rózsára is igaz a szöveg. Máskor a genetika mutatta meg, hogy a látszólagos hasonlóság ellenére külön fajok vagy éppen pont fordítva. Hogy egy példán mutassam be, itt van Magyarország saját, külön-bejáratú rózsája, a szentendrei rózsa.

Rosa sancti-andreae néven írták le. Igazi büszkeségünk! Ugyanakkor korábban is leírtak egy nagyon hasonló rózsát Rosa ciliatopetala (kb. pillás-szirmú rózsa) néven. A kettő azonos lenne? A világ botanikusai azonban nem törődnek a magyarok nemzeti érzelmeivel és nem fogadják el ezeket a neveket. Hivatalosan Rosa villosa (gyapjas rózsa) a neve, mert olyan minimálisnak tartják a különbséget a szentendrei rózsa és a közönséges gyapjas rózsa között. Ezért a név néha a tudományos vetélkedést is tükrözi, a névcsere egyben a kutatók véleményének megváltozására is utal.

Kedves látogatók! Máris jól belebonyolódtunk a rózsanevek elemzésébe, miközben az igazi, kerti rózsa fajtaneveiről még egy szót sem ejtettünk! De maradjon is már ez így, legalábbis a következő cikkig! Ahol is viszont már csak a kerti rózsákról lesz szó!

Dr. Boronkay Gábor
Budatétényi Rózsakert