A paraszti kertek növényvilága

A parasztkertekkel foglalkozó kutatások a tájépítészet és a néprajz határterületén helyezkednek el. Ha tágabban értelmezzük a parasztkert fogalmát, ide sorolhatunk minden olyan falusi zöldfelületet, amely a hagyományos paraszti életforma részeként alakult ki, úgymint a falusi temetők, templomkertek, illetve a virágos kiskertek, gazdasági udvarok. A parasztkertekkel a magyar néprajzkutatók közül kevesen foglalkoztak. 
A paraszti virágoskertek csak később alakultak ki, mint a haszonkertek, hiszen ezeknek a növényeknek nem volt gazdasági hasznuk. A házhoz tartozó telken a kert, így a virágoskert létrejöttének feltétele a gazdasági udvartól, állatoktól elhatárolt telekrész kialakítása volt, de más udvarrészeken is helyet foglaltak dísznövények, főként díszfák és díszcserjék. A magyar paraszti virágoskert kinézetében, elrendezésében nincs szabályosság, a koncepció nem fontos, a virágok értéke a báj és a hangulat, nem volt semmilyen funkciója. A parasztkert idilli hangulatú: a házat fehérre mázolt fakerítés veheti körül, és a ház körül élénk színű virágok nyílnak, inkább „érzés” szerint elvegyítve, mint kiszámított csoportokra osztva. A ház elé, középre kerülhet egy rózsaágy. 
A virágoskert a telek mindig jól elkülöníthető, de jól látható részén kapott helyet. A legtöbb esetben az előkert vagy az oldalkert válik virágos felületté, vagy az utca felőli részen kaptak helyet, ahol az udvarra felnézve láthatták a járókelők. Ha erre nincs tér a kertben, akkor edényes vagy magasra helyezett virágospolcokon és virágtartókon álló cserepes növényekkel díszítettek. A parasztkertekbe általában olyan dísznövények kerültek, melyek termesztése régi gyakorlattal bír, könnyen beszerezhető és alacsony igényű. A virág- vagy növényalak mellékes, a gyengéd, kecses alak szinte minden esetben ki van zárva, elsődleges szempont a jó áttelelő képesség, az edzettség. 

A növényanyag a 15. századig teljesen azonos volt a kolostorkertek növényeivel, majd a 19. század második felétől a polgárok kertjeiből is kerültek növények a paraszti kertekbe, így az alkalmazott növényanyag felszaporodott. Ennek egyik forrásaként a kolostorkertek szolgáltak és a lassan minden faluba eljutó kereskedelem következtében számos új faj került a paraszti kertekbe. Amit ma parasztkertnek mondunk, az nem más, mint a középkori kolostori kert. A kolostorok kertkultúrája igen nagy hatással volt a korabeli parasztkertek növényeire. Az innen származott növényeket még ma is ültetik vidéken. Ilyen volt a levendula (Lavandula angustifolia) vagy a rozmaring (Rosmarinus officinalis), a mályva (Althaea officinalis), a körömvirág (Calendula officinalis), a tátika (Anthirrinum majus) vagy a büdöske (Tagetes sp.), az őszirózsa (Callistephus chinensis), az egynyári mályva (Alcea rosea annua) vagy a sarkantyúka (Tropeolum majus) is. Leginkább a konyhakerti és gyógynövények voltak használatban, de egyre gyakrabban megfigyelhetők voltak a liliomok, a tulipánok és más dísznövények is. 
Érdekes és jóformán felmérhetetlen a falvak parasztkertjeiben termesztett dísznövényfajok vidékenkénti változatossága. Az illatos virágokat élénkítőként kezükben morzsolgatták az asszonyok, úgy mentek a templomba. A zsoltáros könyvekbe rakva, maguk elé helyezve a padra szippantottak kellemes illatából. A díszítő virágok mellett inkább a zöldség, a gyümölcs volt a legfontosabb termény. A növényeket virágcsokrokba is kötötték. A fajhasználat fontos forrása volt  a közelebbi erdőkből és mezőkről történő gyűjtés – ezek főleg gyógynövények voltak. A növényállomány sem volt nagyszámú, az egyszerű parasztkert a mai napig is őrzi ugyanezeket a növényeket, noha némileg változott rendeltetéssel. Erdélyben a parasztkertekben virágok és gyógynövények mesterien kevert és kiválasztott ültetése volt a századvégi szokás. A magyar vidéki kert romantikus, buja, vad, színgazdag kertjei bár sokáig nem voltak megtalálhatók, de immáron reneszánszukat élik, és helyet teremtenek a klímatűrő, magyar, autentikus fajtáknak is. Belőlük alakult ki több későbbi európai kertstílus.

Az utóbbi évtizedekben nagy változás történt az emberek és a kert kapcsolatában. A nagyvárosi környezet visszaűzi a városi lakosság tehetősebbjeita szabadba, és ezzel együtt jár a kert iránti érdeklődés fokozódása. Rerrich óta ez az igény egyre fokozódik. A mai vidéki kertekben is fontos, hogy a virágágyás szép és mutatós legyen, hiszen ez a külvilág számára is pozitív képet sugároz. Az egykori paraszti kertek és a mai kertek között sok hasonlóság van. Manapság egy új kertstílus van kialakulóban, hiszen igény van az egykori falusi kertekben fellelhető bájra, kedvességre, észszerűségre és egyszerűségre. Ezt Torockai-Wigand (1923) fogalmazta meg egyszerűen, miszerint a „régiben az újat keressük’. 

A dísznövénynemesítés jelenlegi helyzete és jövőbeli céljai
A kutatók több mint száz éve jelezték, hogy a klímaváltozás nagy hatással van a biológiai környezetre, így a vadon előforduló és a termesztett növényzetre is számottevő hatást fog gyakorolni. Az utóbbi években a klímaváltozás folyamatai a hazai dísznövény-szektort is érintették. 
A közelmúltban a dísznövények körében a szárazságtűrés kérdése ismét előtérbe került. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a klímaváltozás leginkább szélsőségekkel jellemezhető folyamatai a hazai nemesítésű egynyári lágyszárú dísznövényfajták egy részét is már károsíthatják. Ez a folyamat a faj- és a fajtaszortiment kibővítését tette szükségessé részben évelő lágyszárú fajokkal is, illetve eredményezheti efemer egynyári vad növények felhasználásával. Úgy tűnik, hogy a klímaváltozás új, ökológiai szemléletű, az évelő lágyszárú dísznövényekre jobban épülő, a biodiverzitást jobban figyelembe vevő városi zöldfelületgazdálkodási irányokat is kijelölhet hazánkban is.  

A magyar dísznövénynemesítés jelenlegi helyzete a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) égisze alatt
A magyar nemesítésű egynyári dísznövényfajták állami fenntartását a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézete végzi a MATE Budatétényi kutatóállomásán. A több mint 80 – fentiekben részletezett – magyar nemesítésű, egynyári dísznövényfajta évenkénti fenntartása a MATE Érd-Elvira Kutatóterületén történik. Itt körülbelül 1 hektáros területen folyik a kisparcellás fenntartás és fajtajavító nemesítés. 
Ezek a kereskedelemben kapható 20-50 éves MATE-fajták az európai piacon szabadforgalmú fajtákká váltak, ezáltal elértéktelenedtek. A tavasztól őszig virágzó egy- és kétnyári dísznövények esetében elmondható, hogy a fajgazdagság csökkent, míg a fajtagazdagság növekedett, a magyar termelőkre nézve nem túl előnyös változás is történt, elterjedtek a külföldi nemesítések és magvak elterjedése és számuk megnövekedett. Ezek mellett az egy- és kétnyári dísznövények nagyrészt magáncélú felhasználásra kerülnek vagy palánta, vagy pedig magról vetett saját nevelésű növény formájában, kisebb részt pedig közterületi felhasználásra. 

Fenti folyamatok azt is jelzik, hogy elodázhatatlan az érintett hazai dísznövénynemesítés és -fenntartás teljes rendszerének komplex áttekintése. Olyan új és hatékony cselekvési terveket kell majd kidolgozni, amely korunk valamennyi szakmai és gazdasági követelményét maradéktalanul figyelembe veszi. 
A MATE Dísznövénytermesztési és Zöldfelületgazdálkodási Kutatócsoportjának jelenlegi stratégiájában a kitüntetett rövidtávú cél továbbra is új egynyári dísznövényfajták és fajtasorozatok létrehozása, melyek a jelenlegi kereskedelmi igényeknek megfelelőbbek, újdonságként hatnak. A genetikai bázis igen nagy, több olyan egynyári fajtajelöltet tartunk fenn, amellyel a jövőben érdemes lesz foglalkozni, hiszen a piac mindig keresi az újat, a szokatlant. Az ezen irányú szelekciós nemesítés jelenleg is aktívan folyik.