Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék

TVT - Oktatás

Last modified: 16. November 2021

Oktatás

Feladatunknak tekintjük olyan szakemberek képzését, akik a tervezés valamennyi szintjén a tájvédelmi követelményeket tekintik elsődlegesnek, és akik – az Európai Táj Egyezményben megfogalmazott és hazai törvénnyel megerősített elvek alapján – képesek a szakmai gyakorlat különböző területein a tájvédelem és a tájfejlesztés érdekeinek összehangolására. Ehhez felkészítjük őket a jogszabályok által meghatározott szakági feladatok kidolgozására a térségi és a településrendezési tervezés területén, valamint hatástanulmányok, kezelési tervek készítéséhez. Az elméleti oktatás mellett végig kiemelt hangsúlyt helyeztünk a gyakorlati képzésre. Átfogó ismeretköreinknek tekintjük a természetvédelmet, a tájvédelmet és a tájrehabilitációt. Legmagasabb óraszámban tanszéki tárgyakat továbbra is a tanszéken szakdolgozatot, diplomát író hallgatók vesznek fel.

Tanszékünk az intézet minden szakjának oktatásában részt vesz (BSc, tájépítészmérnöki és településmérnöki MSc, tájépítész és kertművész MA és MLa, PhD)!

A Tanszék 29 éve alatt közel 200 kihelyezett, csoportos műhely-gyakorlatot szerveztünk falvakban, kisvárosokban és nemzeti parkokban, hazánk szinte minden tájegységébe eljutva. A műhelygyakorlatok jelentős részét a gyakorlati helyszíneken illetékes szervezetekkel megkötött hosszú távú együttműködési megállapodás alapján szerveztük (pl. Vác Város Önkormányzata, Szentendre Város Önkormányzata, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság). A partnerektől a gyakorlóhely biztosítása mellett sok esetben kaptunk diplomaterv és szakdolgozat témajavaslatokat és szakmai információkat. 

Oktatott tantárgyak

TVT - Oktatott tárgyak

Last modified: 11. April 2022

BSc Tájrendező és kertépítő mérnök képzés 

  • Környezetvédelem 1 (6TV62NAKV1B)
  • Magyarország tájföldrajza (6TV62NAMF1B)
  • Szakdolgozat készítés B1 (6TV62NASZD1B)
  • Szakdolgozat készítés B2 (6TVSZAKDOLGBC2NB)
  • Szakdolgozat konzultáció B1 (6TVSZDK1NB)
  • Szakdolgozat konzultáció B2 (6TVSZDK2NB)
  • Szakmai gyakorlat / B szak (6TVGYAKNB)
  • Tájépítés és -fenntartás (6TVTAJEPFTNB)
  • Tájrehabilitáció 1 (6TV62TAJREHAB1NB)
  • Tájrehabilitáció 2 (6TV62TAJREHAB2NB)
  • Tájtörténet (6TVTAJTORTNB)
  • Tájvédelem 1 (6TV62TAJVED1NB)
  • Tájvédelem 2 (6TV62TAJVED2NB)
  • Természetvédelem (6TV62NATE1B)

MSc Tájépítészmérnök képzés

  • Diplomatervezés 1 (6TF63TAJTNM)
  • Tájjelleg-védelem (6TVTVKTTRNM) – szakmaspecifikus tárgy
  • Tájrehabilitáció 1 (6TV62TR1NM)  - szakmaspecifikus tárgy
  • Települési táj- és örökségvédelem (6TVTTOVNM)
  • Természetvédelmi kezelés (TETTD163N)
  • Térségi táj- és örökségvédelem (6TV62NAK07M)

MA Tájépítész és kertművész képzés

  • Tájvédelem és Tájrendezés 1 (6TVTTTVNM)
  • Tájvédelem és Tájrendezés 2 (6KPTKE2TKM)

MSc Településmérnöki szak

  • Táj- és természetvédelem 2 (6TV62TAJTERVTM)
  • Tájrendezés (6TF63TAJRTM)
  • Területi és regionális tervezés (6KP61TERETERVTM)
  • Városökológia  (6KP61NAK06M)

MLA Master Of Arts In Landscape Architecture And Garden Design

  • Thesis in landscape design (6KPTLDMLA)

Szabadon választható tantárgyak

  • Élőhelyismereti gyakorlatok (TETTD200N)
  • Környezeti nevelés (6TVKONNM)
  • Tájépítészet és kommunikáció (6TVTEPKCXN)
  • Tájépítészeti tervezésgrafika - CorelDraw (TETTD227N)
  • Táji örökség terepi megfigyelése (6TVTOTMCXN)
  • Településszegélyek tájépítészeti szempontú értékelése (6TVTTSZECXN)
  • Terepi élőhelyi-ismereti gyakorlatok (STKTV323CXN)
  • Tőzegbányatavak természeti értékei (6TVTTECXN)
  • Vadon élő dísznövények 1 (6TV62NCS01B)

Szakmai gyakorlat (BSc, "gyakorlati félév")

  • Gyakorlati félév (B szak) (6TVGYAKNB)

PhD képzés (Tájépítészet Doktori Iskola)