Ormos Imre

Ormos Imre

A Kerttervezési Tanszék és a kertépítészeti szak létesítése

Ormos Imre a Kertészeti Tanintézetben 1926-ban szerzett oklevelet, Rerrich tehetséges és rendkívüli szorgalommal megáldott tanítványa volt. Szűkebb szakterülete a kerttervezés, ennek művelésére készült. Az oklevél megszerzése után az Unghvári-faiskolában dolgozott, majd külföldön folytatott tanulmányokat, többek közt Törökországban. Rerrich azonban nem felejtette el utódként kiszemelt tanítványát és meghívta, hogy tanársegédként a budai Tanintézetben működjön közre a kerttervezés oktatásában. Ormost vállalt feladatai azonban a külföldhöz kötötték, így - bár Rerrich levelét igenlőleg válaszolja meg - halasztódik a hazatérés. Rerrich korai és váratlan halála után azonban Mohácsy Mátyás hazahívta (levelében szinte hazarendelte), hogy vegye át Rerrich hagyatékát és folytassa munkáját.

Ormos Imre a 30-as évek
kezdetén

Ormos legfőbb feladatának tekintette, hogy a Rerrich által kidolgozott diszciplínák oktatására önálló tanszéket hozhasson létre. Erre akkor nyílt lehetősége, amikor 1939-ben a Tanintézetet Kertészeti Akadémiává alakították és létrejöttek a legfontosabb szakmai műhelyek. Az Akadémia létrejötte azonban arra is lehetőséget teremtett, hogy a szakterületen kialakuljon a kétszintes - ma a Bolognai Nyilatkozatban deklarált BSC/MSC képzési rendszernek megfelelő - képzési struktúra. A Kertészeti Akadémia ugyanis így oktatás-szervezetileg szorosan összekapcsolódott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, ami biztosította az Akadémiára belépőknek a folyamatos tanulmányokkal az egyetemi oklevél megszerzését, sőt a doktorálás lehetőségét is.
Ormos vezetésével 1939-ben alakult meg a Kertművészeti és Kerttervezési Tanszék, amely később 1943-ban, az Akadémiából létrejött Magyar Királyi Kertészeti és Szőlészeti Főiskola keretében Kertművészeti Tanszékként működött tovább.
A 30-as évek a kertművészetben is változásokat hoztak. A mértani kert szabályos architektúrájával szemben a festői hatásokra törekvő, oldott, laza térformálású - Ormos szavaival: "feszesség nélküli" - kertalakítás terjedt el Európa-szerte. Ormos ennek a formálási módnak és a "növényföldrajzi elvek alapján megválasztott növényzetre alapozott" kertalakításnak a híve, oktatója és hazai elterjesztője volt. Míg Rerrich kertjeinek feszes és tiszta alaprajzú geometriáját az alkalmazott növényzet foglalja egységes, architektonikus térformákba, Ormos vérbő, színes növény-tér kompozíciókat tervezett, amelyek mintegy feloldják az alaprajzi elrendezés szabályosságát.
Ebben az időben még minden növendék tanulta a kerttervezési és a kertművészeti tárgyakat, minden hallgató készített kertépítészeti terveket és vizsgázott az elméleti ismeretekből (1935-ben 45, 1938-ban 41 hallgató iratkozott be). Ormos munkáját ebben az időszakban két (!) rajztanár segítette, de a szaktárgyakat (Kerttervezés, Földméréstan, Kulturtechnika, Építészettan) egyedül oktatta. Rövidesen világossá vált, hogy a már Rerrich által is szorgalmazott városrendezési és építészeti-művészettörténeti tantárgyak megfelelő óraszámban történő oktatása nem fér be az ekkor 4 és fél éves főiskolai képzés általános tantervi kereteibe.
Ekkor hirdette meg Ormos az érdeklődő hallgatók részére a kerttervezési szakszemináriumot, amelyet 1943-tól vehettek fel. Számos diplomamunka készült irányításával kerttervezési-zöldfelületrendezési témában. A tájépítész szakma ezt a momentumot tekinti a szakterületi végzettség első hazai megjelenésének. Ezért a Magyar Építész Kamara táj- és kertépítészeti tagozata a legkorábbról azokat fogadja be és azoknak biztosít tervezési jogosultságot, akik Ormos szakszemináriumának hallgatói voltak. De az önálló kertépítészeti képzés lehetőségének a megteremtése is ebben az időben merült fel először.
1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletével létrejött az Agrártudományi Egyetem, amelybe Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Karként betagozódott az addig önálló Kertészeti és Szőlészeti Főiskola. 1947-ig egyetemi és főiskolai tagozaton párhuzamosan folyt a képzés. A kertészmérnök képzésben a szakterületi tárgyak oktatását a Kerttervezési Tanszék és Intézet látta el, amelynek Ormos volt a vezetője.
Ormos ekkor széleskörű tananyagfejlesztő munkába kezdett. 1945 és 1970 között mintegy félszáz jelentős tankönyve, jegyzete, szakcikke látott napvilágot, amelyek közül legfontosabb és máig meghatározó szerepet játszó munkái a "Földméréstan és kerttechnika" (1947), valamint a "Kerttervezés elmélete és gyakorlata"(1955) c. tankönyvek. Mindkettő több (módosított, kiegészített) kiadást megélt alapmű. Több mint 300 jelentősebb kerttervet készített és terveit az oktatás anyagaként használta fel.
A Tanszék által gondozott tárgyak összetétele, óraszáma folyamatosan változott-fejlődött, ami jól jelzi a törekvést az önálló szak indításához szükséges tananyag és felkészültség fokozatos kialakítására.
Több kísérlet történt a táj és kertépítészeti ismereteknek szakmérnöki formában megszervezett oktatására (2 éves tájmérnöki képzés 1955, kerttervezési szakirányú továbbképzés 1956), de ezek sikertelenek maradtak.
Az 1953/54-es tanévet azonban – a gödöllői székhelyű Agrártudományi Egyetemből kiválva – ismét önállóan, immár egyetemi rangú felsőoktatási intézményként kezdte meg a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola és ezzel gyors fejlődés vette kezdetét.
A Tanszék oktatóinak létszáma a feladatokkal együtt fokozatosan nőtt. Ormos 1941-ben lett egyetemi nyilvános, rendes tanár, de az oktatást 1945-ig egyedül látta el. 1945-ben rövid időre belépett Jaskiewitz István főiskolai intézeti tanár és a később meghatározó szerepű Mőcsényi Mihály egyetemi tanársegéd. 1952-re fokozatosan 12 főre nőtt az oktató személyzet száma, ami később, 1970-ig 15 főre emelkedett.
A klasszikus kertészeti tudományok, valamint a táj- és kertépítészeti diszciplínák ez idő alatt rendkívül sokat fejlődtek és a felsőfokú képzés ismeretanyaga mindkét szakterületen egyre több teret követelt a tantervben. Ezért Ormos a különálló kertépítészeti szak szervezésére már 1962-ben javaslatokat terjesztett be, amelyeknél főleg a 15 éves lakásépítési programhoz, ill. a városokhoz kapcsolódó zöldfelületrendezési feladatokra és az ezek megoldásához szükséges, speciálisan képzett szakemberek iránti igényekre hivatkozott.
Az önálló szak létrehozására végül az 1963/64-es tanévben került sor. A kertészmérnök képzés ettől kezdve két szakon: a termesztési szakon és a kertépítészeti szakon folyt. Az I. évfolyamon az oktatás mindkét szakon még egységes tanterv alapján történt, csak a II. évfolyamtól vált szét a két szak. A kertépítészeti szakra az induló tanévben a II. és III. évfolyamra 15-15 hallgatót vehettünk fel, azaz felmenő rendszerben összesen harmincan lettek kerttervezési szakosok. A következő 3 tanévre 20-20 fő beiskolázását engedélyezték, azzal, hogy három év elteltével felülvizsgálják a képzést, és hogy a végzettek el tudnak-e helyezkedni. El tudtak.
Ettől kezdve évente 15-20 fő nyert felvételt a kertépítészeti szakra és megkezdődött a tananyag és a tantervek folyamatos fejlesztése.

Ormos Imre szobra a felső arborétumban
Ormos Imre szobra a felső
arborétumban

A szak indításához létszámot és költségkereteket nem adtak. A tanszéknek az adott keretekből kellett kigazdálkodni a szakon folyó képzés költségeit. Lehetővé tették azonban meghívott, külső előadók alkalmazását és ennek pénzügyi fedezetét biztosították. Így a tanszék oktatói mellett elsősorban az Építőipari Műszaki Egyetem (a mai BMGE) tanárai, valamint a nagy tervező és kivitelező vállalatok szakemberei kapcsolódtak be az oktatásba.
Már az első szakos tantervben megjelent a Tájmelioráció c. tantárgy, a későbbi tájrendezés oktatás csírája. Előadója Mőcsényi Mihály volt, aki belépésétől kezdve készült a feladatra, hogy a tájrendezés oktatását előkészítse és korszerű tananyaggal elássa. A szak megnevezésére kezdettől "tájépítészeti szak" kifejezés lett volna igazán alkalmas, de a 60-as évek közepén reménytelen feladatanak látszott ennek elfogadtatása. Ezért szerepel a tanterveken a szak-megnevezésben a "tájmelioráció" kifejezés, jelezve a kiszélesedő feladatkört. Bár az engedélyező főhatóság ezt sem nem hagyta jóvá, az első tantervek fejlécén mégis ez olvasható. A szűkebb szaktárgyak mellett a kezdetektől szerepelt a tantervben a "Városépítészet és regionális tervezés", majd pár évvel később a "Területfejlesztés" c. tárgy.
1969-ben a Főiskola jogutódjaként létrejött a Kertészeti Egyetem. A képzés az addigi 4,5 év helyett 5 év lesz, s ez alkalmat adott arra is hogy a két szak tanterve szétváljon. Ekkor már a kertépítészeti és tájrendezési szakra külön történik a jelentkezés és a felvétel és a képzés az első évtől kezdve önálló tanterv szerint folyik. A végzettség megnevezése azonban változatlanul "kertészmérnök", a szak megjelölésével.
Az önálló szak indításának kieszközlője Ormos Imre. Tekintélye, szakmai elismertsége révén kiemelkedő szaktekintélyeket nyer meg az ügynek, akik vállalják a külső oktatói feladatokat. Ormost alkotói és oktató munkája elismeréseképpen 1962-ben Kossuth díjjal tüntették ki.
Ormos Imrét a Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar iskolateremtő és szakalapító professzorának tekinti. Ennek jegyében állították fel szobrát - Csikszentmihályi Róbert alkotását - a budai arborétumban. A szobor felavatására szervezett ünnepség és maga a szobor a hely, a Tanintézet 150 éves múltú eredeti területe, otthona megtartásának és a három budai egyetemi kar egybeforrottságának szimbólumává is vált.
 


Ormos Imre mellszobra a szoborlap.hu-n