A tanszék története

A tanszék története

Last modified: 17. October 2022

Tanszék és a képzés története

(összeállította Dr. Schneller István)

 

 

Míg a Tájépítész Kar 30 éves történettel rendelkezik, a Településmérnök egyetemi képzés 1 híján 20 évre tekinthet vissza.

A Településmérnök képzés egy hosszan tartó hiányt kívánt kezdettől fogva bepótolni. Magyarországon és Európa több országában a településtervezés az építészeti alapképzés egy sajátos kimenetele volt. A településtervezést, urbanisztikát sokáig, mint épületek együttesét fogták fel és a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Karán oktatták, mint az építészet egyik segédtudományát.

A komplex önálló urbanisztikai képzés hiányát sok neves szakember érzékelte, ezért több egyetem konzorciumaként létrejött egy – a szakalapítást előkészítő – bizottság, amelynek többek között tagja volt Meggyesi Tamás és Locsmándy Gábor a BME Urbanisztikai Intézet részéről Jámbor Imre a Tájépítész Kar képviseletében és Reischl Gábor az Ybl Miklós Építéstudományi Kar részéről. Az előkészítő bizottságban részt vettek a pécsi Polláck Mihály Egyetem és a győri Széchenyi István egyetem küldöttjei is. A nagy szakmai konszenzusnak köszönhetően megtörtént az első komplex 5 éves urbanisztikai képzés szakalapítása, Településmérnök képzés megnevezéssel. A megnevezés nem tükrözte teljes mértékben az urbanisztika komplexitását, azonban a műszaki szakként való besorolás ezt az elnevezést tette szükségessé. A szakindítás után az első évfolyam 2003-ban indult el a Tájépítészeti kar és az Ybl Miklós Építéstudományi Kar közös gondozásában, de a Tájépítészeti Kar meghatározó súlyával és irányításával, a Tájépítészeti Karon belül a Kert és Településépítészeti Tanszék szakfelelősségével.

2007-ben jött létre a Tájépítészeti Karon az önálló Településépítészeti Tanszék. A 2006-ban elindult és gyorsan végrehajtott áttérés az úgynevezett Bolognai oktatási modellre jelentős mértékben befolyásolta a településmérnök képzés sorsát. A sajnálatos döntés miatt településmérnök képzés Bsc. szinten nem indulhatott, mivel az általános cél az alapszakok számának csökkentése volt. A településmérnök képzés Msc. szintű oktatása azonban folytatódott, azzal a kitétellel, hogy építész, építő és tájépítész alapszakokról lehetett rá közvetlenül jelentkezni.

A Településmérnök Msc. szak indítását azonban már a Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara gesztorálta egyedül. A képzés ugyanakkor folytatódott Pécset és Győrött is.

2008-ban végzett az utolsó öt éves évfolyam, és ezt követően a Tájrendező Kertépítő alapszakról érkezett hallgatókkal 2009-ben folytatódott az oktatás. Az oktatási anyag jelentős részét a két évbe kellett sűríteni, ami nem kevés problémát okozott. A szak ennek ellenére népszerű lett az első években.

A három ötéves képzésben részt vett évfolyamokon mintegy 75 hallgató végzett, míg 2011-től folyamatosan mintegy 110-120 hallgató szerzett diplomát Az elmúlt időszakban így hozzávetőlegesen 200 fő szerzett a karon Településmérnök oklevelet, s ezzel együtt – meghatározott gyakorlati idő elteltével – településtervezési jogosultságot. Az itt végzett hallgatók a főváros és a megyei jogú városok kivételével főépítészi beosztást is betölthetnek, amire a hagyománytisztelő elnevezés ellenére nekik van a leginkább készségük és felkészültségük.

A Településépítészeti Tanszék belső és külső munkatársai között elméleti felkészültségű urbanisták, gyakorló településtervezők és építészek találhatók meg. Közöttük az első tanszékvezető dr. Schneller István, a szakmai irányítás gyakorlatával rendelkező Körmendy Imre, a hosszú ideig településtervező Gergely Korompay Judit és Kotsis István, a Bfvt munkatársai Albrecht Ute és András István, aTeampannon vezetője Koszorú Lajos valamint gyakorló építészek, mint Szövényi Anna és Polyák Bea.

A tanszékvezetésében is megmutatkozik a szakma sokszínűsége, mert urbanisták, építészek és tájépítészek egyaránt betöltötték az utóbbi évtizedben ezt a szerepet.

A tanszéket 2003-tól nyugdíjba vonulásáig Dr. Schneller István építész urbanista igazgatta őt követte 2015-2017-ig Dr. Simon Mariann építész, majd Valkai Csaba   építész 2017-2018-ig és 2019-2022-ig Dr. Báthoryné Nagy Ildikó Réka tájépítész. 2022 szeptemberétől Szövényi Anna építész a tanszék vezetője.

A településmérnök képzésnek kimondottan jót tett, hogy a Tájépítészeti Karon kapott helyet, mert a környezettudatosságot növelte az építészképzést domináló objektumcentrikusság helyett. Ugyanakkor a jelenlegi ingatlanfejlesztésre alapozó, a gazdaság és a politika szereplőinek érdekérvényesítése az urbanisták befolyását a települések fejlődésére jelentősen lecsökkentette. A jövő urbanisták feladata lesz, hogy a szakma tekintélyét és befolyását megerősítsék.