Kutatási tevékenység / Kiadványaink

Kutatási tevékenység/ Kiadványaink

Last modified: 17. October 2022


Kutatási témaköreinket leginkább kiadványaink mutatják be:

 

 

Tepülési zöldinfrastruktúra kutatás 

2016-2021 időszakban Tanszékünk bekapcsolódott az Agrárminisztérium által vezetett KEHOP-4.3.0.-VEKOP-15-2016-00001. projekt “A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai szintű megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok” című kutatásba. A kutatási programban a települési zöldinfrastruktúra téma vezetését vállalta a Tanszék. A kutatásban részt vettek: Báthoryné dr. Nagy Ildikó Réka egyetemi docens, Szczuka Levente egyetemi tanársegéd és Kotsis István mestertanár. A projektről és az eredményekről röviden az alábbi honlap tájékoztat:

https://termeszetem.hu/hu

 

 

Történeti belvárosok zöldinfrastruktúra fejlesztése

Nagyvárosi területek zöldinfrastruktúra fejlesztési lehetőségeivel foglalkozik a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztálya által kiadott Zöldinfrastruktúra füzetek 5. kötete, amely a Belvárosi belső udvarok megújítása címet viseli. Szerzői Báthoryné Nagy Ildikó Réka PhD egyetemi docens, Gergely-Korompay Judit DLA nyugalmazott egyetemi adjunktus és Teremy Viktória PhD hallgató. A sorozatot a Léptékterv Tájépítész Iroda gondozza, a kötet szerkesztői Báthoryné Nagy Ildikó Réka és Stefanics Beáta. Szakmai lektorok: Schneller István professor emeritus, Jámbor Imre egyetemi tanár és Szabó Krisztina PhD egyetemi docens. A hiánypótló kiadvány a történeti városszövet tömbbelsőinek, udvarainak zöldfelületi fejlesztéséhez nyújt segítséget tervezőknek, igazgatásban dolgozóknak, döntéshozóknak. Az útmutató az alábbi linkről letölthető:

https://budapest.hu/Documents/ZOLDINFRASTRUKTURA_FUZETEK_belsoudvarok_20191018_online.pdf?fbclid=IwAR0V8sUeqHFGARtCN7-D9XzUAgiBPsBZam0VR_lJZfTxCpzB90fTs0g2iQo

A zöldinfrastruktúra kézikönyv sorozat 2022-ben Tájépítészeti Nívódíjat kapott

 

 


Klímaadaptív gyepgazdálkodás a városban

A zöldfelületgazdálkodás reformját és alkalmazkodóképességét célozza a Vadvirágos Veszprém K+F program. Hogyan tudunk a zöldfelület fenntartási technológia változtatásával a városklímához jobban alkalmazkodó, változatosabb élőhelyet nyújtó és természetközeli karaktert mutató városi gyepeket alakítani? Hol van az ilyen gyepek helye a városban?

Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a VKSZ Veszprémi Közüzemi Szolgáltató ZRt.-vel közösen 2015-ben indított programban. 8 különböző karakterű közcélú zöldfelületen végeztünk élőhely-dinamikai vizsgálatokat, 6 további tesztterületen új fenntartástechnológiával is kísérleteztünk. A projektet Báthoryné  dr. Nagy Ildikó Réka egyetemi docens irányítja, további egyetemi szakértők Gergely Attila egyetemi adjunktus és Bálint Krisztina doktorandusz.

A kutatási programba bekapcsolódó egyetemi hallgatók: Ambrus Nóra, Andráskó Emese, Balásházy Csilla Erzsébet, Bancsi Réka, Bátori Dorka, Böszörményi Borbála, Bubics Benedek, Csupcsák Attila, Erdelics Ágnes, Haraga Alexa, Hollós Levente, Horváth Máté, Kakas Réka, Kalocsai Dorottya, Kecskés Éva Erzsébet, Kiss Johanna Krisztina, Kocsis Klára, Koppány Lili, Kovács, Vivien, Kubik Emese Flóra, Kun Kata Sára, Lakatos Luca, Leel-Őssy Zsolt, Lendvai Kornél Attila, Mátlé Alexandra, Miklós Orsolya, Pap Noémi, Pénzes Hanga, Sápi Emese Judit, Sas Brigitta, Schuck Róbert, Schwiegelhofer Ede, Somodi Zsuzsanna, Szabadi, Péter, Szabó Mária, Szabó Réka, Szendrődy Iringó, Tacsi Sándor Vilmos, Ulbert Dzsenifer, Vass Dorottya, Vidák Beatrix Szavéta

A  programba bekapcsolódó szakemberek:      Pernesz Kata (tájépítészmérnök, parkfenntartási csoportvezető, VKSZ Zrt.), Auer Henrik, Köller Tamás, Németh Krisztina, Panyiné Presits Krisztina, Sudár László (VKSZ Zrt.), Koterle Gábor (Hódmezővásárhely MJV PH), Sinkó László

Az első 6 év tapasztalatait egy tudományos alaposságú de ismeretterjesztő hangvételű kiadványban foglaltuk össze. Forgassátok, hivatkozzátok!

https://www.vkszrt.hu/.../Klimaadaptivvarosigyepgazdalkod...

A Vadvirágos Veszprém 2022-ben “Zöld” kategóriában hozta el a Tájépítészeti Nívódíjat. 


Városépítészet témakörben:

 

Budapesti terek c.  könyv  Terc Kiadó (2021) , 300 p.  ISBN: 9786155445705

http://  https://www.terc.hu/konyv/budapesti-terek

A könyv 54 budapesti teret dolgoz fel a városépítész szemével tárja őket az olvasó elé. Rengeteg fotó, történeti térkép, és elemző rajz segítségével mutatja be milyenek is tereink - térszöveteink mai állapotukban. Lehet használni tankönyvként, mintakönyvként, de lehet hasznos olvasmánya a városépítészet iránt érdeklődőknek is.

A könyv alapjául  "Városi terek analízise" választható  tárgy keretében készült anyagok szolgáltak, hálás köszönet a kutatásban részt vett hallgatóknak. Köszönet illeti továbbá Török-Szabolcs Bence és Győri Orsolya kollégáimat a tárgy közös indításáért, Polyák Beáta kolléganőmet az alkotás folyamán nyújtott tanácsaiért és munkájáért és Dr. Schneller Istvánnak ugyancsak tanácsaiért és a remek előszóért!

A kutatásban részt vett hallgatók: Berta Lilla,  Beleznai Teodóra, Békéssy Róbert, Borsó Rita, Deák Emese, Fekete Dömök Krisztina, Fejes Mónika, Gáspárné Borsó Rita, Gerse Dalma, Gyimesi Levente, Hugauf Marcell, Katona Hanga, Kakucs Szonja, Királyfalvi Laura, Kiss Rita, Komjáti Emőke, Koppány Lili, Molnár Annamária, Rónyai Fanni, Rózsa Anna, Serf Dorottya, Simon Lilla, Sugár Cindy, Szekeres Petra, Szekeresné Hollósi Hajnalka, Sziki Nóra, Szőke László, Szurovszki Tünde, Takács Anna, Tűzkő Eszter

 

Budafoki Városjáró füzet gyermekeknek

https://uni-mate.hu/hír/-/content-viewer/megjelent-a-budafoki-városjáró-füzet/20123

Hallgatók bevonásával készülő kreatív füzet, mely Budafok városépítészeti, építészeti és tájépítészeti értékeit mutatja be játékos formában. A gyerekek feladatokat oldanak meg a séta során egy kalandos, felfedező útvonalon.

A hallgatókkal a félév során a "Learning by doing" elvet alkalmazva az előadások anyagát fordították le a gyermekek nyelvére és azt a helyszínre alkalmazták. A kis kiadvány színes és élvezetes, hallgatóink örömmel készítették. A Klauzál Gábor Művelődési Ház és a Magdolna Udvar Helytörténeti Gyűjtemény karolta fel és jelentette meg a kis kötetet, melyet a Múzeumok Éjszakája program keretében a hallgatókkal közösen mutattak be.

A kiadvány szerzői:

•    Bálint Gergely

•    Bozsik Barbara

•    Gáspár József Pál

•    Hadamcsik Emőke

•    Horváth Krisztina

•    Kertes Tamás

•    Kovács Laura

•    Lagler Eszter

•    Velkey Márton András

•    Vetor Szonja Mercédesz

Konzulens: Szövényi Anna


Készülőben :

Zártkertek tipizálása

Települési Zöldinfrastruktúra füzet

 

Díjaink

 

Vadvirágos Veszprém 

Ozone Zöld Díj - 2018

Entente Florale Europe aranyminősítés és elnöki különdíj 2018

Klímasztár -2019

Tájépítészeti Nívódíj, Zöld kategória, 2022 

 

Belvárosi belső udvarok zöldítése kiadvány

Tájépítészeti nívódíj 2022 

 

Báthoryné dr. Nagy Ildikó Réka egyetemi docens

Év Tájépítésze Közönségdíj 2022