Pernetiánák vagy sárga kerti rózsák

A jó múltkor – volt az egy hónapja is – körbejártunk néhány sárga vadrózsát. Nem volt sok, mert a világon sincs túlzottan nagy számú aranysárga rózsa, és azok is mind ázsiaiak. Az első Európába került típusok valószínűleg olasz kereskedők révén jutottak el nyugatra, a XVIII. századtól kezdve pedig a korabeli természettudósok, misszionáriusok és kereskedők fedezték fel ezeket a vadrózsákat.

Ahogy azok Európába kerültek, a nemesítők érdeklődését igencsak felkeltették. Hiszen fehér, vöröses, bíborszínű rózsa már jó néhány volt, sőt a XVIII. század elején már ibolyalila fajtákat is lehetett látni a főúri parkokban. De a sárga szín nagyon hiányzott a rózsakertekből!
Először a rókarózsa vagy hivatalos nevén sárga rózsa terjedt el, de ez szimpla volt, egyszer virágzó és egyesek szerint poloskaszagú. Azután, 1600 táján a kénrózsa bukkant elő, azonban ez a faj csak valódi félsivatagi körülmények között nyílik szépen. Egyik sem volt alkalmas kerti dísznövénynek – főleg az esős nyugaton. Viszont ezeket az újdonságokat meglátva mindenki élénksárga rózsát szeretett volna a kertjében látni. Még pedig lehetőleg alacsonyat, telt virágút, illatosat és természetesen egész nyáron át virágzót.
Sokáig kellett azonban várni az igazi aranyszínű kerti rózsára, mert a nemesítőknek nem volt könnyű dolguk. Hiszen a belső-ázsiai sárga rózsák több tízmillió éve önállóan fejlődtek, eltávolodva a mai kerti rózsa őseitől, az európai parlagi rózsától és az ázsiai tearózsaféléktől. Ugyanakkor a nemesítők sem tettek meg mindent, hiszen nem gyakorolták és többnyire nem is ismerték a partnerkeresésen alapuló keresztezést. Pedig ekkor már ismert volt, hogy ha az apai és anyai szülőket gondosan kiválasztják, irányítani lehet az utódok öröklését, nem lesz véletlenszerű a keresztezések eredménye. Vagyis a virágport tudatosan kiválasztott rózsáról kell szedni és a megfelelő egyed virágára juttatni, miután annak portokjait eltávolították. A nemesítők azonban egészen a XIX. század közepéig inkább csak egymás mellé ültették a megfelelőnek tűnő fajtákat és vártak...

Értékes sárga rózsa hibridre ilyen módon azonban nem lehetett szert tenni, erre egyik, akkor ismert sárga faj sem volt alkalmas. Egészen az 1830-as évekig várni kellett, amikor is az Angol Kelet-Indiai társaság akkori elnöke Teheránból egy telt sárga rózsát küldött Londonba. Ez egyből a kertek sztárja lett, szép alakú bokrával és igazi sokszirmú sötét aranysárga virágával. Egyesek szerint még undorító virágillata sem volt, mint a vad alaknak, igaz mások szerint dehogynem. Különös a történetben, hogy ez a „Perzsa Sárga” (Persian Yellow Rose) nevet kapott fajta származása máig is rejtély.

Egy ideig azonban ezzel sem ment a munka. Mintegy 60 évnek kellett még eltelnie, hogy Lyonban egy elfogadható sárgás rózsa szülessen. Joseph Pernet-Ducher és apja mániákusan szeretett volna sárga kerti rózsát előállítani, ezért számtalan keresztezést végeztek. Összesen azonban csak egy életképes utódot kaptak, melynek a szépen csengő „Rhodophile Gravereaux” nevet adták. De még ezt is éppen ki akarták dobni, amikor kiderült, összenőtt egy másik narancssárga rózsácskával, ami évente többször is virágzott. Nem is a nemesítők, hanem egy vendégük vette észre. Gyorsan kiásták, felnevelték és „Soleil d’Or” néven felszaporították. Több mint hét díjat nyertek vele, hiszen a sárga alapon vöröses futtatású, úgynevezett rezes rózsa ekkor még világújdonság volt. Még Budapesten is megversenyeztették, ahol szintén érmes lett.
A Pernet család többször is keresztezésbe vonta, mire megkapták az első tiszta aranysárga rózsát, a „Souvenir de Claudius Pernet” fajtát, melyet a nemesítő az egyik fiáról nevezett el. Talán nem túlzás az az állítás, hogy az élénksárga fajták túlnyomó többsége, de valószínűleg a lazac-, barack- és narancssárga rózsák egy része is visszavezethetőek erre a rózsára, vagy valamelyik elődjére. Igazi siker lett, a rózsanemesítés talán legnagyobb áttörést hozó eredménye. Vannak olyan vélemények, hogy a modern fajták 75%-a visszakövethető a „Souvenir de Claudius Pernet”-re. A sors igazságtalansága, hogy a nemesítő mindkét fia, Claudius és Georges – mindketten egy-egy rózsafajta névadója – az I. világháború áldozata lett. Ezt a nemesítő sohasem heverte ki.

A sárga rózsák jócskán felforgatták a rózsapiacot és a nemesítést is. Annyira jelentősnek számítottak, hogy nemesítőjükről egy ideig pernetiánának hívták a sárga vágórózsákat. A sárgás színezet kötelezővé vált, minden valamire való új rózsa lazacos árnyalatú volt, a klasszikus „rózsa-szín” már nem kellett senkinek, a régi fajták eladhatatlanokká váltak. Ugyanakkor a sárga rózsák virága lényegesen jobban fakul, hamarabb hervad, mint a korábbi fajtáké. Lombozatuk pedig annyira szélsőségesen fogékony a gombabetegségekre, hogy egyenesen ezeket a fajtákat vádolják azzal, hogy a kerti rózsák egészségi állapotát lerontották. A kényes, állandóan permetezést kívánó lomb a „Soleil d’Or”-tól származik.
Még mielőtt azonban teljesen elkedvetlenednénk, meg kell említeni, hogy azóta több mint száz év telt el, melyből közel ötvenet azzal töltöttek a nemesítők, hogy rózsáik robusztusabbak legyenek és toleránsabbá váljanak a gombabetegségekre, különösen a feketefoltosságra és a rózsarozsdára. Így a XXI. század fajtái, például a hatalmas „Gardener’s Glory” parkrózsa lombozata már minden kezelés nélkül is tökéletesen egészséges és dekoratív, de a virágzására sem lehet kifogás. 

Ha a kedves olvasók kilátogatnak a Budatétényi Rózsakertbe, a fent említett fajták közül jó néhányat megtalálhatnak. Tekintve pedig, hogy bővíteni szeretnénk a bemutatott rózsafajták számát, ha többször is megnézik a kertet, újdonságokkal is találkozni fognak – reményeink szerint.
A Budatétényi Rózsakertben a teheráni  „Persian Yellow Rose” fajta két helyen is szembejöhet velünk és a „Soleil d’Or” is kiültetésre került a rózsakertben. A „Gardener’s Glory”-t kikerülni is nehéz lesz, kellemes illata révén pedig egy élénk citromsárga fajtát lehet becserkészni, a „Sunsprite”-ot. Magyar fajták közül talán legjobb a „Wilma Holder”, Márk Gergely ezt a fajtát a barátjának, a Holder cég igazgatójának a feleségéről nevezte el. Jó keresgélést kívánunk!