A tél a természet visszavonulásának időszaka – az erdők elcsendesednek, a falevelek lehullanak, a kertek kiürülnek. Sokakban él az a képzet, hogy ilyenkor az élővilág is „kikapcsol”: nincs zsongás, nincs virágpor, nincsenek beporzók. Ez azonban nem teljesen igaz. A tél nem a semmi időszaka, hanem egy fontos átalakulásé, amelyre a beporzók is alaposan felkészülnek. És ha egy kicsit jobban odafigyelünk, megérthetjük, hogyan élik túl ezt az időszakot – és hogyan segíthetjük őket ebben mi is.
A városi környezetben élő méhek, lepkék és más beporzók többsége hideg időben inaktív, ám ez nem jelenti azt, hogy eltűntek volna. Az egyes fajok eltérő stratégiákat alkalmaznak: vannak, akik bábbá alakulva várják a tavaszt, mások peteként vagy lárvaként vészelik át a fagyokat, de sok magányos méhfaj nősténye például elbújva, a föld alatt vagy üreges szárakban telel. A házi méh kolóniák viszont különleges módon, együttműködve termelnek hőt – ilyenkor a kaptár belsejében a hőmérséklet 20°C körül is lehet, még hóesésben is.
Ez az időszak tehát nem az eltűnés, hanem a túlélés időszaka. A városi beporzók számára különösen nehéz lehet ez a periódus, hiszen a beépített környezet nem mindenhol kínál megfelelő telelőhelyeket. A rendszeres metszések, avargyűjtések és az udvarok „kitakarítása” sokszor éppen azokat a kis zugokat számolja fel, amelyek a beporzók menedékéül szolgálnának. A talajba vájt apró üregek, az elhalt növényszárak vagy a komposzthalmok éppen ilyenkor válnak igazán értékessé.

​

Ha segíteni szeretnénk a beporzóknak ebben a nyugalmi szakaszban, a legjobb, amit tehetünk: kicsit hagyjuk békén a kertet. Nem szükséges minden szárat levágni vagy minden avart összegereblyézni. Egy kis „rendezetlenség” sokat segít: a talajlakó fajok meghúzódhatnak a lomb alatt, a száraz kórókban ott lapulhatnak a lepkebábok vagy magányos méhek. Az őszi virágzású fajok, mint a napraforgó vagy a kasvirág száraz virágfejei szintén menedéket adhatnak.
A madáretetés mellett gondoljunk tehát télen a rovarokra is. Egy egyszerű rovarhotel, amelyet még ősszel kihelyezünk, a tavaszi ébredéskor is nagy segítséget nyújthat. Fontos, hogy ezeket száraz, védett helyre tegyük – például eresz alá, déli fekvésű fal mellé –, mert a téli csapadék károsíthatja a bent telelő rovarokat. A jól kiválasztott anyagok – például nádszálak, üreges bambuszrudak, farönkök kifúrt lyukakkal – a magányosan élő méhek kedvenc búvóhelyei lehetnek.

​

Érdemes télen is figyelni a természet apró jeleire. Egy-egy naposabb, enyhébb februári napon akár elő is bújhat néhány téli lepkefaj, mint a citromlepke, amely már ilyenkor képes aktívvá válni. A tavasz első virágait – például a hóvirágot vagy krókuszt – gyakran ezek a korai beporzók látogatják meg először, ezzel is jelezve: az élet nem állt meg, csak épp a háttérben zajlott.
A városi kertek és közterületek fenntartható kezelése tehát nem csak a melegebb hónapokban fontos. Télen is dönthetünk úgy, hogy élőhelyet biztosítunk azoknak a fajoknak, amelyeknek a túlélése a következő generációk záloga. És bár ilyenkor nem látszanak, ők is „vendégeink” – csendes jelenlétükkel várják a napfényt, az első virágokat, és a visszatérő zsongást.
Egy zöldebb város nem csak nyáron zöld. A tél a gondoskodás időszaka lehet – amikor látszólag semmi sem történik, de valójában minden a jövő tavasz csodájára készül. És ebben mi is aktívan részt vehetünk.

Fotók: Pixabay