Egynyári Nap Keszhelyen 2024

Mára második alkalommal, idén 2024. augusztus 6-án a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézete, valamint a Kertészettudományi Intézet közös szervezésében a Keszthelyi Georgikon Campuson jó hangulatú szakmai napot tartottunk. 
A délelőtti előadások, a dísznövénynemesítés a klímaváltozás és urbanizáció tükrében, valamint a csenkeszfélék kertészeti alkalmazása témában kerültek megrendezésre, Orlóci László pedig az aktuális szakmai díszkertészeti kérdésekről tájékoztatta a hallgatóságot. A hallgatóság az Egyetem volt- és leendő hallgatóiból, a közeli, illetve távolabbi városokból, településekről érkeztek. 

 


A Tankertben található egynyári virágbemutató megtekintésével, valamint kötetlen beszélgetéssel telt. A hazai nemesítésű történeti fajták megőrzését a két Intézet közösen végzi, azonban az jól látható volt, hogy a szélsőségesen változó időjárás és a fajták elöregedése szükségessé teszi a megőrzés mellett a szortiment fejlesztését is. Ez kitartós és hosszú munkát igényel, egy új egynyári fajta kinemesítése 7-10 évig is tarthat, míg a korszerű nemesítési technológiák alkalmazása esetén is. A klímaváltozás felhívja a figyelmünket a hagyományos növényalkalmazások felülvizsgálatára. Mára sajnos sok faj kiszorulóban van a termesztésből és a felhasználásból is. A szakmai nap a mediterrán díszcserjésben tartott vezetett sétával zárult. A több mint 15 éve eltelepített, akkoriban még vakmerő vállalkozásnak tűnő délszaki növények mára látványosan mutatják azt, hogy a klímaváltozásnak ők lesznek a nyertesei.