Kortalan fa I. rész

Kortalan fa I. rész

Kortalan fa – avagy a Ginkgo biloba
Szemelvények a Kortalan fa című könyvből
Szerzők: Dr. Kisvarga Szilvia (MATE), Dr. Orlóci László (MATE), Horotán Katalin (EKKE)


Idén jelent meg a már évek óta alapos munkával készülő Kortalan fa című könyv, amely igen nagy népszerűségre tett szert rövid idő alatt. A szerzők, Dr. Orlóci László és Dr. Kisvarga Szilvia a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Dísznövénytermesztési Kutatóintézetétől, a Budatétényi Rózsakertből, valamint Horotán Katalin az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemről szeretnék ajánlani a 22. kerület lakosai számára is ezt a hiánypótló kiadványt. Ezért két rövid részt közlünk a könyvből – az egyiket most –, amolyan kedvcsinálóként. Reméljük, Önök is élvezni fogják!


A faj, amely még látta a dinoszauruszokat
 Ginkgo biloba – milyen növényt takar ez az egzotikusnak tűnő latin elnevezés, amely talán nevében is kilóg egy kicsit más, a megszokott ás átlagosan hangzó tudományos elnevezésektől? A Ginkgo biloba – vagyis magyar neve szerint páfrányfenyő – valójában egy nyitvatermő növény, amely már a paleozoikumban megjelent, de a mezozoikumban terjedt el igazán, leginkább Ázsiában és egyes források szerint az Észak-Amerikai kontinensen is. Bár amikor kialakult, még nagyon másként néztek ki a kontinensek, mint ma. 
 


A Ginkgo biloba története az ősi időkig nyúlik vissza. Szakemberek kutatási eredményei szerint már 270 millió évvel ezelőtt, a perm korszakban már jelen volt a Földön. 


Honnan ismerjük ezt az évszámot? Számos bizonyíték áll rendelkezésünkre, amelyeket a Föld magába rejtett és megőrzött erre a hosszú időszakra. Ilyen például az egyik leghíresebb, a Nebraska államban talált 270 millió éves Ginkgo levélfosszília (megkövesedett levéllenyomat). Ha belegondolunk, ebben a korszakban volt többek között a dinoszauruszok aranykora a Földön, ekkortájt ők voltak a bolygó egyeduralkodói. Elképesztő abba belegondolni, hogy a mai Ginkgo fák ősei találkoztak a dinoszauruszokkal, látták felemelkedésüket és bukásukat, s sejtjeiken, lelkükön keresztül elhozták számunkra a letűnt idők világát.
Egyedüli túlélője volt annak az evolúciós vonalnak, amelynek tagjai voltak a cikászok és a páfrányok is. Elsődleges géncentruma Délnyugat- és Kelet-Kína. Jelen van Japánban és Koreában is, de ezen országok géncentrumi mivolta kétséges, ugyanis számos tényező utal arra, hogy az itt jelen lévő egyedeket az ember hozta be mintegy 2000 évvel ezelőtt. Ezt már Elwes és Henry a fajról írt, 1906-os tanulmányukban is leírták. A cikk szerint 1899-ben egy bizonyos Mrs. Bishop Japánban őshonos páfrányfenyőfákat figyelt meg. Ez viszont teljességgel lehetetlen – írja a szerzőpáros, hiszen Japánban a fa nem őshonos, csak Kínában. És ezt Elwes-en és Henry-n kívül azóta is számtalan japán tudós és botanikus, erdész szakember is vallja. A Ginkgo őshazája – és egyben utolsó mentsvára is a jégkorszak idején – Kína volt. 


A Ginkgo biloba társai voltak ebben a földtörténeti szakaszban a tűlevelű fenyők, a szilek, az égerek, a nyírek is – persze az ősibb változataik, amelyek ma már nincsenek jelen az életünkben – ellentétben a páfrányfenyővel! A Ginkgo biloba a tűlevelű fenyők elődje, ezzel tulajdonképpen az egyetlen élő képviselője a páfrányok és a tűlevelűek közötti „átmeneti szakasznak”. Bár magyar nevében szerepel a „fenyő” szó, a szó hagyományos értelmében vett fenyőkkel ellentétben nem termel gyantát, nincsenek gyantajárataik. Ez azonban csak egy különbség a sok közül. Korábban a fenyőkkel egy rendszertani egységbe sorolták, mára azonban számos kutatási eredmény azt mutatja, hogy külön, egyedi evolúciós ágat alkot ez az egyetlen faj. 
 
Ha nagyon szeretnénk valamelyik törzzsel rokonsági kapcsolatot felállítani, akkor talán azt mondhatnánk, hogy a cikászokkal és a páfrányokkal mutat a faj több egyezést. A cikászok, más néven szágópálmák régebbi tudományos magyar elnevezése pálmafenyő volt, ami szintén mutatja az ősi rokonsági kapcsolatot a fenyőkkel. 
A jelenkor fajai már átalakultak, nem egyeznek az ősi fajokkal. Érdekesség, hogy ezek az ősi pálmák a karbon időszakban jelentek meg és a perm időszakban szinte teljesen benépesítették a Földet. Ennek az lehet az oka, hogy ekkoriban aszály uralkodott, amelyet a páfrányok és az ősi harasztok nem viseltek el, emiatt sok faj kihalt. A cikászok mai formái osztott levelűek, ám az egyik legkorábbi cikász, a Bjuvia még osztatlan levelű volt. 
Ezt mai szemmel már elég nehéz elképzelni. A szaporodása igencsak hasonlít a Ginkgo-hoz – ezért is gondolták korábban, hogy rokonok egymással. Egyes feltételezések szerint a cikászok és a páfrányfenyők útja a korai karbon időszakban vált ketté az evolúcióban. 
 
A mai kor növényeinél kialakult szaporító szervrendszer a korai vagy középső jurában jelent meg, mely korba a nagysikerű Jurassic Park című mozifilm is visszarepít minket. A jura kort követte a kréta korszak, amikor is új Ginkgo fajok alakultak ki és terjedtek el Laurázsia területén, majd a nagyfokú diverzitás lecsökkent a paleocén időszakra, és csak néhány fajuk maradt meg, nagyrészt az északi féltekén, majd csökkent le az élettere a mai Kína területének bizonyos részeire. Ekkortól a Ginkgo egy magányos, hazátlan vándor lett, egy egzotikus utazó, szétszórva a világban. 
Több százmillió éven keresztül jelen volt a Földön – legelték a növényevő dinoszauruszok, elsétáltak mellette a rettegett Tyrannosaurus rexek, majd később pihentek árnyékában a kardfogú tigrisek és ágaiból talán eszközöket készítettek őseink. A faj végig jelen volt az egyedfejlődés során, mindent látott, bemutatkozott az evolúció számos résztvevőjének, akik sorra kihaltak mellőle.


A Kortalan fa című könyv a Libri könyvesboltokban vásárolható meg, illetve a szerzőknél a 22. kerületben, a Budatétényi Rózsakertben és az orloci@gmail.com címen.

A képek forrása: Pixabay, Unsplash, Libri